4 tipp arra, hogy a helyszíni csapatok is szeressék az új field service management szoftvert

Egy szoftver bevezetése mindig nehéz feladat. Ha ezt a szoftver terepen kell használni, akkor ez hatványozottan igaz. A technikus csapatok célja az, hogy a munkát gyorsan és hatékonyan elvégezzék, majd induljanak a következő helyszín felé. Már eleve a papír alapú dokumentálást sem szeretik, nemhogy egy új és számukra ismeretlen applikációt használjanak.

Nézzük hogyan tudjuk megkönnyíteni a bevezetést úgy, hogy a technikus csapat körében is elfogadott legyen a szoftver használata.

Vonjuk be a kezdetektől a teljes csapatot

Ne döntsünk a szoftver kiválasztásáról anélkül, hogy a technikus csapattal is konzultálnánk előtte. A vezetőség sokszor azt gondolja, hogy ő pontosan tudja mire van szükség és engedi, hogy egy pár csili-vili műszerfal meggyőzze. Amikor viszont a helyszíni csapat az első munkalapot megpróbálja kitölteni, jönnek az első meglepetések és az egész bevezetési projekt megakad.

Adjunk nekik hangot, engedjük, sőt bátorítsuk őket, hogy kifejezzék aggályaikat, ötleteiket. Ezáltal nemcsak azt érzik, hogy megbecsülik őket, hanem növeli a hajlandóságukat is az új rendszer elfogadására.

Ne becsüljük alá a felhasználói élményt

Olyan szoftvert kell választani, amely intuitív, könnyen navigálható, és minimális lépéseket igényel a feladatok elvégzéséhez. Ha a technikusok azt érzik, hogy a szoftver segíti a munkájukat hatékonyan elvégezni, akkor csökken a technológia használat iránti aggodalmuk.

A saját statisztikáink például azt mutatják, hogy akik kipróbálják a Kompozit digitális munkalap kitöltését, a 3-4. munkalapnál már lényegesebben gyorsabban végeznek, mintha ugyanazt a munkalapot papíron töltenék ki.

Kompozit mobil applikáció: A Kompozit megtervezésénél szempont volt, hogy olyanok is tudják használni, akik nincsenek hozzászokva a mobil eszközökhöz

A Kompozit megtervezésénél szempont volt, hogy olyanok is tudják használni, akik nincsenek hozzászokva a mobil eszközökhöz

Figyeljünk oda a felhasználás körülményeire

Szorosan összefügg a felhasználói élménnyel, viszont gyakran megfeledkeznek róla, ezért külön figyelmet érdemel az, hogy milyen körülmények között használják majd a kollégák az applikációt. Ha egy oszlop tetején állva kell fotózni, akkor jó ha mobiltelefonon fut a program, nem táblagépen. Ha szakadó esőben is kell dolgozni, akkor fontos, hogy milyen gyorsan lehet kitölteni a munkalapot. Ha pedig egy erdő közepén vagy mélygarázsban, akkor nem árt ha van offline módja is a szoftvernek.

Biztosítsunk megfelelő oktatást

Ideális esetben a szoftverfejlesztő cég helyszíni oktatást tud biztosítani a kollégák számára. Gyakorlatban viszont ez gyakran nehezen megvalósítható. Érdeklődjünk viszont afelől, hogy tudnak-e online képzést nyújtani, vagy léteznek-e online videós anyagok.

Kompozit Youtube csatorna: A videós formátum közkedvelt módja az oktatási anyagoknak, hiszen sok információt tudnak átadni rövid idő alatt

A videós formátum közkedvelt módja az oktatási anyagoknak, hiszen sok információt tudnak átadni rövid idő alatt.

Szeretnél többet megtudni?

Ha szeretnél te is egy szerethető FSM szoftvert akkor kattints ide.

Kompozit Field Service Management Software
© Further Digital Solutions. Minden jog fenntartva.